Felhívás keringőre – Ötletgazdag színházi produkció Bulgakov halhatatlan művéből Szatmáron
Február 07., szombat, 2026
Szuggesztív erejű előadás készült Sardar Tagirovsky rendezésében Szatmárnémetiben, a Harag György Társulatnál: Mihail Bulgakov halhatatlan, A Mester és Margarita című művén alapuló, jól sikerült produkciót láthat a közönség. A szatmári színház miniévada keretében láttuk az előadást, amely a szatirikus, groteszk, a fantasztikum eszközeivel operáló műnek több mint három órás, szinte végig lendületes erejű színpadi változata. Tagirovskynak és a társulat harmonikusan együttműködő alkotócsapatának köszönhetően a közönség előtt felcsillan a mágikus, meghökkentő víziókat is felsorakoztató bulgakovi világ színházi „varázslata”.
Semmiképpen sem egyszerű vállalkozás színpadra „varázsolni” Mihail Bulgakov regény-remekművét, A Mester és Margaritát. A többrétegű, több szálon futó történetet – amely egyszerre szatíra, metafizikus-mágikus regény és mélyen morális parabola – csak részleteiben és bizonyos megközelítésben lehet „beköltöztetni” a színházba, a teljesség igényére való törekvéssel semmiképp. A mágikus, meghökkentő víziókat is felsorakoztató bulgakovi világot több ízben közelítették meg alkotók színpadi változatban: bemutatták és bemutatják magyar nyelvterületen több teátrumban, sőt, opera-musical változat is készült belőle Budapesten.
A regény 1966-ban látott napvilágot, ám azóta is töretlen a népszerűsége, a 20. századi világirodalom egyik alapműveként, mindamellett a szerző legrejtélyesebb alkotásaként tartják számon. Emlékezhetünk filmfeldolgozásokra is: például a remekbe szabott, tíz részes, 2005-ös orosz sorozatra, amelyet a magyar tévénézők is láthattak, és amelynek sok képkockája a néző retinájába égett: Vlagyimir Bortko rendező munkája felejthetetlen, ahogyan Igor Kornyeljuk zenéje is.
Izgalmas feladat színházi atmoszférába „vinni” Bulgakov művét
A művet, amely „a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel fest szuggesztív képet az 1920-30-as évek Szovjetuniójáról, emellett az író személyes élettörténetét is belefűzve mutatja meg a történelem káoszában vergődő, hívő és hitetlen, nagyravágyó és tétován botladozó emberek örök dilemmáit”, mindenképpen izgalmas alkotói feladat lehet színpadra alkalmazni. Kozma András m.v. dramaturg, fordító munkája dicséretes: aki ismeri a regényt, annak az az érzése: lényegében szinte minden fontos mozzanat, gondolat visszaköszön a színpadi adaptációban.
A színpadra állítás azért is lehet izgalmas feladat a rendező számára, mert hatalmas, tág tér nyílhat a fantasztikum felé hajló látványvilág megteremtésére, az egymásba fonódó történetszálak felfűzésére, és arra is, hogy nagy formátumú tükröt tartson a mindenkori ember lelke, szellemi, politikai, történelmi lényként való létezése elé.
Örvendetes, hogy a romániai magyar színházak kínálatában is feltűnt az utóbbi esztendőben Bulgakov halhatatlan művének színpadi feldolgozása: a szatmárnémeti Harag György Társulat Sardar Tagirovsky rendezésében szerepelteti műsorán. A májusban bemutatott előadást a színház január végi-február eleji miniévada keretében láthattuk, és ismét elismeréssel lehet nyugtázni: a szatmári társulat összmunkája harmonikus, ugyanakkor azt is, hogy a színházba vissza-visszatérő vendégrendező, Sardar Tagirovsky különös érzékenységgel nyúl A Mester és Margarita komplex gondolatiságához és többrétegű történetéhez – többek közt ennek köszönhető, hogy jól sikerült előadást láthat a közönség.
Az előadást egyébként Bukarestben is láthatta már a közönség: zsúfolt ház előtt játszotta tavaly októberben a BukFeszt keretében a Bulandra Színházban a Harag György Társulat. Sardar Tagirovsky nem először dolgozott együtt a szatmári társulattal: az elmúlt években nagy sikerrel vitte színpadra a Csongor és Tündét, 2024-ben megrendezte a Mizantróp, avagy a kirakat rendezés alatt című produkciót, Szőcs Géza drámája alapján pedig a Raszputyin című produkciót.
„Bulgakov műve sosem lett kész. Egy csonka kézirat formájában élte túl azokat az éveket, amelyek nem kegyelmeztek a szabad vélemények kifejezésének és vállalásának. Bulgakov műve eszményiségéből fakadóan képes volt tisztán megkérdőjelezni a Szovjet Birodalom és Sztálin létjogosultságát. Feltevődik a kérdés, hogy egy ilyen regény miért kíván színpadi adaptációt és rendezést... Erre aligha tudom a választ. Egy dologban lettem biztos a próbák során: egy igazi, mély mű képes tanítani az embert. Képes segíteni az embernek jobbá válni” – idézi az előadás ismertetője a rendezőt. A Mester és Margaritát a „teljesség igényével” színpadra vinni megmosolyogtatóan naiv gondolat lenne, Sardar Tagirovsy pedig eleve úgy állt hozzá, hogy nem is vállalkozhat erre: a cél nem lehet ez.
„Egy regényt lehetetlen teljes komplexitásában bemutatni. Mi sem vállalkozunk erre a feladatra. Arra viszont igen, hogy bemutassuk azt a kalandvágyat és végtelen erőt, ami az emberben képes téren és időn kívül létezni, ha figyel a jelekre és arra, hogy sosincs egyedül igazán” – nyilatkozza a rendező. Az előadás ekképpen igenis jól teljesít, hiszen a teljes színpadi atmoszféra megteremtése, a karakterek erőteljes jelenléte, a lendületes zene és koreográfia, az egyszerű, ám sok funkciót betöltő díszlet mind-mind azt szolgálja, hogy a produkció „odavarázsolja” a színpadra a rendező által „kalandvágynak és végtelen erőnek” nevezett bulgakovi világteremtést.
Többrétegű, komplex gondolatvilágú történet
Talán nem árt felidézni A Mester és Margarita komplex, többrétegű történetét. Amint a színház ismertetője fogalmaz, „a regény egyik szála a sztálini Moszkva groteszk kritikája, ahol a hatalom, az anyagiasság és a szellemi kiüresedés lepleződik le a fantasztikum eszközeivel. Ezzel párhuzamosan fut a jeruzsálemi történetszál Pilátussal és Jesua alakjával, amely a lelkiismeret, a felelősség és a gyávaság örök kérdéseit vizsgálja. A Mester sorsa pedig az alkotó és az igazság viszonyát tematizálja egy elnyomó rendszerben, míg Margarita figurája a feltétlen szeretet és az önfeláldozás erejét jeleníti meg. Woland és kísérete a gonosz hagyományos fogalmát bontja le, hiszen jelenlétük inkább az igazságtétel és a rend helyreállításának eszköze. Irányzati szempontból a mű a mágikus realizmus előfutárának tekinthető, miközben erősen táplálkozik a szatíra, az allegória és a biblikus parafrázis hagyományából.
Összességében a regény a jó és rossz, szabadság és hatalom, hit és hitetlenség feszültségét egyetemes érvénnyel, mégis történelmileg nagyon konkrét közegben bontja ki. Bulgakov a haláláig dolgozott rajta (1940), folyamatosan javította, átírta, rétegezte a szöveget, viszont nem tudta lezárni úgy, hogy saját kezűleg végső változatként publikálja”.
A csúcspont Woland bálja
Mindenképp óriási feladat az alapvetően nem színpadra íródott művet színházi eszközökkel valamiképpen megjeleníteni: sok a helyszín, gyorsak a jelenetváltások és fontos, szinte fantasztikus filmbe illő, még mozgóképen is csak számítógépes megoldással érzékeltethető jelenetek, „varázslatok” – mint amilyen például Margarita repülése – szerepelnek a műben, amit a színpadi adaptáció sem hagyhat ki. Tagirovsky rendezése ötletgazdag, hatásos látványelemekben bővelkedik, a rendező a monumentális, három felvonásos előadás alatt – ha nem is mindig azonos színvonalon erővel, ugyanis olykor mintha ellaposodna a történetvezetés, kissé egyenetlenné válna a ritmus – de tulajdonképpen „kézben tudja tartani” a az előadást.
A nézőnek az lehet az érzése, hogy az első és a harmadik felvonás erőteljesebb, lendületesebb, magával ragadóbb, mint a közbülső: a második felvonás kicsit mintha „fáradtabb” lenne. Az előadást indító, az ókori görög kart idéző jelenet – a motívum olykor vissza-visszatér – mindenképpen zseniális ötlet, és a megvalósítás is nagyszerűnek bizonyul – a remek színházi munka miatt is.
A harmadik felvonásban pedig – és lehet, hogy az egész előadásban – a csúcspont Woland bálja: feszes a ritmus, lendületes, fantáziadús a koreográfia, erőteljes a látvány.
Magas színvonalú színészi játék
A Harag György Társulattól immár megszokhatta a néző, hogy előadásaikban szinte mindig egységesen magas színvonalú színészi csapatmunkát hoznak létre. A Mester és Margarita esetében sincsen ez másként. Mindenképp kiemelendő a Wolandot, a fekete mágia professzorának figuráját árnyaltan megformáló Rappert-Vencz Gábor letisztult munkája, a társulat oszlopos színésztagja ezúttal is remekel. Keresztes Ágnes alakítása nagyszerűen, erős vonásokkal „rajzolja meg” a gnóm Azazellónak, Woland kísérőjének a körvonalait.
De Korovjov, Woland másik kísérője is nagyszerűen megalkotott figurává válik Rappert-Vencz Stella alakításában. Szintén kiemelendő a több szerepben is feltűnő Gál Ágnes alakítása, akárcsak a Margaritát alakító Sosovicza Annáé – a Harag György Társulat nyert azzal, hogy a társulathoz szegődött a magyarországi születésű, korábban Gyergyószentmiklóson játszó fiatal színésznő.
- Sós Beáta m.v. egyszerű, mégis multifunkciós díszletei, a forgószínpad használata,
- Mihály Katalin Sára m.v. ötletgazdag jelmezei,
- valamint a társulattal gyakran együtt dolgozó zeneszerző, Bakk-Dávid László munkája is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy jól sikerült előadást láthasson a Harag György Társulat közönsége.
A bulgakovi mű olyan gazdag alapanyag, hogy bármilyen színházi megközelítés csak szálakat tud ebből a hatalmas kötegből kiemelni, a regény filozofikus mélységeit pedig teljes egészében nem lehet felmutatni színpadon. Sardar Tgirovsky rendezésének és a társulat összcsapata munkájának köszönhetően az előadás igényt tud támasztani a nézőben arra, hogy (újra) elővegye Bulgakov halhatatlan művét.
„A Mester és Margarita felhívás keringőre. Egy teszt arra vonatkozólag, hogy mennyire vagyunk önmagunk egy regény olvasása vagy írása, egy előadás nézése vagy megalkotása vagy akár az életünk felfedezése közben” – fogalmaz a rendező. A néző pedig az előadást megtekintve azt érezheti: igazán jól tette, hogy elfogadta a meghívást erre a „keringőre”.
Kiss Judit - Kronikaonline.ro
A regény 1966-ban látott napvilágot, ám azóta is töretlen a népszerűsége, a 20. századi világirodalom egyik alapműveként, mindamellett a szerző legrejtélyesebb alkotásaként tartják számon. Emlékezhetünk filmfeldolgozásokra is: például a remekbe szabott, tíz részes, 2005-ös orosz sorozatra, amelyet a magyar tévénézők is láthattak, és amelynek sok képkockája a néző retinájába égett: Vlagyimir Bortko rendező munkája felejthetetlen, ahogyan Igor Kornyeljuk zenéje is.
Izgalmas feladat színházi atmoszférába „vinni” Bulgakov művét
A művet, amely „a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel fest szuggesztív képet az 1920-30-as évek Szovjetuniójáról, emellett az író személyes élettörténetét is belefűzve mutatja meg a történelem káoszában vergődő, hívő és hitetlen, nagyravágyó és tétován botladozó emberek örök dilemmáit”, mindenképpen izgalmas alkotói feladat lehet színpadra alkalmazni. Kozma András m.v. dramaturg, fordító munkája dicséretes: aki ismeri a regényt, annak az az érzése: lényegében szinte minden fontos mozzanat, gondolat visszaköszön a színpadi adaptációban.
A színpadra állítás azért is lehet izgalmas feladat a rendező számára, mert hatalmas, tág tér nyílhat a fantasztikum felé hajló látványvilág megteremtésére, az egymásba fonódó történetszálak felfűzésére, és arra is, hogy nagy formátumú tükröt tartson a mindenkori ember lelke, szellemi, politikai, történelmi lényként való létezése elé.
Örvendetes, hogy a romániai magyar színházak kínálatában is feltűnt az utóbbi esztendőben Bulgakov halhatatlan művének színpadi feldolgozása: a szatmárnémeti Harag György Társulat Sardar Tagirovsky rendezésében szerepelteti műsorán. A májusban bemutatott előadást a színház január végi-február eleji miniévada keretében láthattuk, és ismét elismeréssel lehet nyugtázni: a szatmári társulat összmunkája harmonikus, ugyanakkor azt is, hogy a színházba vissza-visszatérő vendégrendező, Sardar Tagirovsky különös érzékenységgel nyúl A Mester és Margarita komplex gondolatiságához és többrétegű történetéhez – többek közt ennek köszönhető, hogy jól sikerült előadást láthat a közönség.
Az előadást egyébként Bukarestben is láthatta már a közönség: zsúfolt ház előtt játszotta tavaly októberben a BukFeszt keretében a Bulandra Színházban a Harag György Társulat. Sardar Tagirovsky nem először dolgozott együtt a szatmári társulattal: az elmúlt években nagy sikerrel vitte színpadra a Csongor és Tündét, 2024-ben megrendezte a Mizantróp, avagy a kirakat rendezés alatt című produkciót, Szőcs Géza drámája alapján pedig a Raszputyin című produkciót.
„Bulgakov műve sosem lett kész. Egy csonka kézirat formájában élte túl azokat az éveket, amelyek nem kegyelmeztek a szabad vélemények kifejezésének és vállalásának. Bulgakov műve eszményiségéből fakadóan képes volt tisztán megkérdőjelezni a Szovjet Birodalom és Sztálin létjogosultságát. Feltevődik a kérdés, hogy egy ilyen regény miért kíván színpadi adaptációt és rendezést... Erre aligha tudom a választ. Egy dologban lettem biztos a próbák során: egy igazi, mély mű képes tanítani az embert. Képes segíteni az embernek jobbá válni” – idézi az előadás ismertetője a rendezőt. A Mester és Margaritát a „teljesség igényével” színpadra vinni megmosolyogtatóan naiv gondolat lenne, Sardar Tagirovsy pedig eleve úgy állt hozzá, hogy nem is vállalkozhat erre: a cél nem lehet ez.
„Egy regényt lehetetlen teljes komplexitásában bemutatni. Mi sem vállalkozunk erre a feladatra. Arra viszont igen, hogy bemutassuk azt a kalandvágyat és végtelen erőt, ami az emberben képes téren és időn kívül létezni, ha figyel a jelekre és arra, hogy sosincs egyedül igazán” – nyilatkozza a rendező. Az előadás ekképpen igenis jól teljesít, hiszen a teljes színpadi atmoszféra megteremtése, a karakterek erőteljes jelenléte, a lendületes zene és koreográfia, az egyszerű, ám sok funkciót betöltő díszlet mind-mind azt szolgálja, hogy a produkció „odavarázsolja” a színpadra a rendező által „kalandvágynak és végtelen erőnek” nevezett bulgakovi világteremtést.
Többrétegű, komplex gondolatvilágú történet
Talán nem árt felidézni A Mester és Margarita komplex, többrétegű történetét. Amint a színház ismertetője fogalmaz, „a regény egyik szála a sztálini Moszkva groteszk kritikája, ahol a hatalom, az anyagiasság és a szellemi kiüresedés lepleződik le a fantasztikum eszközeivel. Ezzel párhuzamosan fut a jeruzsálemi történetszál Pilátussal és Jesua alakjával, amely a lelkiismeret, a felelősség és a gyávaság örök kérdéseit vizsgálja. A Mester sorsa pedig az alkotó és az igazság viszonyát tematizálja egy elnyomó rendszerben, míg Margarita figurája a feltétlen szeretet és az önfeláldozás erejét jeleníti meg. Woland és kísérete a gonosz hagyományos fogalmát bontja le, hiszen jelenlétük inkább az igazságtétel és a rend helyreállításának eszköze. Irányzati szempontból a mű a mágikus realizmus előfutárának tekinthető, miközben erősen táplálkozik a szatíra, az allegória és a biblikus parafrázis hagyományából.
Összességében a regény a jó és rossz, szabadság és hatalom, hit és hitetlenség feszültségét egyetemes érvénnyel, mégis történelmileg nagyon konkrét közegben bontja ki. Bulgakov a haláláig dolgozott rajta (1940), folyamatosan javította, átírta, rétegezte a szöveget, viszont nem tudta lezárni úgy, hogy saját kezűleg végső változatként publikálja”.
A csúcspont Woland bálja
Mindenképp óriási feladat az alapvetően nem színpadra íródott művet színházi eszközökkel valamiképpen megjeleníteni: sok a helyszín, gyorsak a jelenetváltások és fontos, szinte fantasztikus filmbe illő, még mozgóképen is csak számítógépes megoldással érzékeltethető jelenetek, „varázslatok” – mint amilyen például Margarita repülése – szerepelnek a műben, amit a színpadi adaptáció sem hagyhat ki. Tagirovsky rendezése ötletgazdag, hatásos látványelemekben bővelkedik, a rendező a monumentális, három felvonásos előadás alatt – ha nem is mindig azonos színvonalon erővel, ugyanis olykor mintha ellaposodna a történetvezetés, kissé egyenetlenné válna a ritmus – de tulajdonképpen „kézben tudja tartani” a az előadást.
A nézőnek az lehet az érzése, hogy az első és a harmadik felvonás erőteljesebb, lendületesebb, magával ragadóbb, mint a közbülső: a második felvonás kicsit mintha „fáradtabb” lenne. Az előadást indító, az ókori görög kart idéző jelenet – a motívum olykor vissza-visszatér – mindenképpen zseniális ötlet, és a megvalósítás is nagyszerűnek bizonyul – a remek színházi munka miatt is.
A harmadik felvonásban pedig – és lehet, hogy az egész előadásban – a csúcspont Woland bálja: feszes a ritmus, lendületes, fantáziadús a koreográfia, erőteljes a látvány.
Magas színvonalú színészi játék
A Harag György Társulattól immár megszokhatta a néző, hogy előadásaikban szinte mindig egységesen magas színvonalú színészi csapatmunkát hoznak létre. A Mester és Margarita esetében sincsen ez másként. Mindenképp kiemelendő a Wolandot, a fekete mágia professzorának figuráját árnyaltan megformáló Rappert-Vencz Gábor letisztult munkája, a társulat oszlopos színésztagja ezúttal is remekel. Keresztes Ágnes alakítása nagyszerűen, erős vonásokkal „rajzolja meg” a gnóm Azazellónak, Woland kísérőjének a körvonalait.
De Korovjov, Woland másik kísérője is nagyszerűen megalkotott figurává válik Rappert-Vencz Stella alakításában. Szintén kiemelendő a több szerepben is feltűnő Gál Ágnes alakítása, akárcsak a Margaritát alakító Sosovicza Annáé – a Harag György Társulat nyert azzal, hogy a társulathoz szegődött a magyarországi születésű, korábban Gyergyószentmiklóson játszó fiatal színésznő.
- Sós Beáta m.v. egyszerű, mégis multifunkciós díszletei, a forgószínpad használata,
- Mihály Katalin Sára m.v. ötletgazdag jelmezei,
- valamint a társulattal gyakran együtt dolgozó zeneszerző, Bakk-Dávid László munkája is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy jól sikerült előadást láthasson a Harag György Társulat közönsége.
A bulgakovi mű olyan gazdag alapanyag, hogy bármilyen színházi megközelítés csak szálakat tud ebből a hatalmas kötegből kiemelni, a regény filozofikus mélységeit pedig teljes egészében nem lehet felmutatni színpadon. Sardar Tgirovsky rendezésének és a társulat összcsapata munkájának köszönhetően az előadás igényt tud támasztani a nézőben arra, hogy (újra) elővegye Bulgakov halhatatlan művét.
„A Mester és Margarita felhívás keringőre. Egy teszt arra vonatkozólag, hogy mennyire vagyunk önmagunk egy regény olvasása vagy írása, egy előadás nézése vagy megalkotása vagy akár az életünk felfedezése közben” – fogalmaz a rendező. A néző pedig az előadást megtekintve azt érezheti: igazán jól tette, hogy elfogadta a meghívást erre a „keringőre”.
Kiss Judit - Kronikaonline.ro
