Sosovicza Anna: Nem az a célom, hogy mindenki megszeresse Nellit
- Milyen volt először találkozni Nelli szerepével, és mi volt benne az a pont, ami a leginkább megérintett vagy megszólított?
- Amikor először találkoztam a szöveggel és azzal a színes, árnyalt leírással, ahogyan Németh László Nelli gondolatait ábrázolja, mélyen megérintett az, ahogyan ez a karakter a világról gondolkodik.
Mi, emberek hajlamosak vagyunk szélsőségekben látni egymást: valaki vagy jó, vagy rossz. Eldöntjük valakiről, hogy nem kedveljük, mert nem szimpatikus számunkra, mert valamilyen rossz élményt idéz fel bennünk, vagy egyszerűen emlékeztet valakire, akihez negatív tapasztalataink kötődnek. De ugyanez fordítva is igaz. Valaki azért válhat rögtön szimpatikussá, mert felismerünk benne valamit önmagunkból, vagy mert kapcsolódni tudunk bizonyos tulajdonságaihoz, érzéseihez, gondolataihoz.
Nellit lehet utálni, lehet szidni, lehet szeretni, és lehet együtt érezni vele. De talán éppen ez a lényeg: ő egy ember. Ellentmondásokkal, hibákkal, érzésekkel és olyan tulajdonságokkal, amelyekre különbözőképpen reagálunk. Éppen ezért erős tükröt tart elénk. Nemcsak róla alkotunk véleményt, hanem közben – talán észrevétlenül – önmagunkról is. Azt hiszem, ez volt az, ami igazán megszólított benne.
- Nelli egy rendkívül összetett, nehezen megfejthető női karakter. Hogyan próbáltad megérteni azt a belső világot, amelyben a testi-lelki közelség szinte iszonyattá válik számára?
- Egy kedves színész kollégától hallottam egyszer azt a gondolatot, hogy a karakterünket úgy kell képviselnünk, ahogyan egy jó ügyvéd képviseli a védencét. Ez a mondat nagyon megmaradt bennem, és Nelli esetében különösen közel érzem magamhoz. Számomra ez azt jelenti, hogy megértéssel és nyitottsággal fordulok felé, nem ítélkezem fölötte, hanem igyekszem megérteni és őszintén képviselni az ő igazságát.
Szerintem egy színész és egy karakter igazán jó találkozása valahol zsigerből kezdődik. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy ráhangolódjak, megértsem a működését, és közel kerüljek ahhoz, ahogyan ő érez és gondolkodik.
Talán éppen ezért érzem úgy, hogy nem kell mindenben azonosulnom vele ahhoz, hogy hitelesen tudjam képviselni. Sokkal fontosabb számomra, hogy ne ítéljem meg őt, hanem megpróbáljam belülről megérteni.
- Az előadásban a monológok különösen fontos szerepet kapnak Nelli belső folyamatainak megmutatásában. Mennyiben segítettek ezek a szövegek abban, hogy közelebb kerülj a karakterhez?
- A regényben sokkal többet tudunk meg Nelli gondolatairól, hiszen az ő szemszögén keresztül látjuk a történetet. A színpadon azonban nincs lehetőségünk mindent ugyanilyen részletességgel megmutatni. Éppen ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy a nézők lehetőség szerint megértsék, mi húzódik Nelli egy-egy cselekedete mögött, milyen gondolatok és érzések vezetik őt. Ezáltal talán közelebb is kerülhetnek hozzá.
A való életben is sokszor csak akkor értjük meg igazán a másik ember viselkedését, amikor megtudjuk, mi zajlik benne, miért döntött vagy cselekedett úgy, ahogyan. Nelli esetében különösen fontosnak érzem, hogy a nézők ne csak a tetteit lássák, hanem valamennyire azt is megismerjék, ami mögöttük van. Számomra a monológok adtak hasonló betekintést Nelli belső világába. Rajtuk keresztül még közelebb kerültem a gondolataihoz és az érzéseihez, ez pedig tovább mélyítette a hozzá fűződő kapcsolatomat.

- Nelli kívülről sokszor ridegnek és elutasítónak tűnik, miközben belül rengeteg fájdalom és vívódás zajlik benne. Hogyan lehet ezt a kettősséget színpadon úgy megmutatni, hogy a néző valóban megértsen?
- Nem gondolom, hogy mindenki meg fogja érteni Nellit, és ezzel nincs is semmi baj. Talán éppen ettől izgalmas a színház: mindenkire másképp hat, más érzéseket és gondolatokat mozdít meg bennünk. Lehet olyan néző, aki ridegnek vagy elutasítónak látja Nellit és nem kedveli őt, míg másvalaki azonosulni tud vele, vagy felismer benne valamit önmagából.
Színészként számomra az a fontos, hogy ne magát a ridegséget próbáljam megmutatni, hanem azt, ami mögötte van. Hogy miért zárkózik el, mitől védi magát, mi az, amit nem tud vagy nem mer kimondani. Sokszor éppen egy csend, egy tekintet, egy visszafojtott reakció vagy egy apró gesztus tudja megmutatni azt, ami szavakban nem hangzik el. Talán ettől válik érzékelhetővé a kettősség a külső viselkedése és a belső világa között.
Arra törekszem, hogy esélyt adjak Nellinek arra, hogy a nézők több oldalról is megismerhessék. Ne csak a döntéseit és a cselekedeteit lássák, hanem valamennyire azt is, mi húzódik mögöttük. Nem az a célom, hogy mindenki megszeresse vagy egyetértsen vele, hanem hogy megmutatkozhasson a maga összetettségében.
Talán az egyik legnehezebb feladat éppen az, hogy ne akarjam megmagyarázni vagy felmenteni őt, csak megmutassam mindazt, ami benne történik. A megértés lehetőségét szeretném megadni a nézőnek, de azt, hogy végül mit gondol Nelliről, már rá bízom.
- A történetben Nelli és Sándor házassága szinte kezdettől fogva kudarcra van ítélve. Szerinted hol volt az a pont, ahol még megváltozhatott volna a történetük?
- Szerintem Nelli és Sándor házassága nem azért rossz, mert valamelyikük már a kezdetektől rosszul bánna a másikkal. Egyszerűen nem illenek össze. Nelli nem vonzódik Sándorhoz, és talán ő maga sem tudja pontosan megfogalmazni, miért nem tud igazán közel kerülni hozzá. Azt viszont már korán jelzi, hogy nem kíván tőle semmit. Éppen akkor azonban, amikor erről talán egy valódi, őszinte beszélgetés kezdődhetne közöttük, Nelli életében történik valami, ami alapvetően megváltoztatja a helyzetét.
Azt hiszem, az életben is vannak olyan események, amelyek után egészen másképp hozunk meg egy döntést, mint ahogyan előtte tettük volna. Nelli esetében is több minden összekapcsolódik: az érzelmi állapota, a családi és társadalmi elvárások, valamint nagyon gyakorlati kérdések is. Számomra mégis van ebben valami nehezebben megfogható belső folyamat is. Mintha egy ponton elfáradna az ellenállásban, és kialakulna benne az az állapot, amelyet a „betört ló” képével lehetne talán a legjobban érzékeltetni.
Mai szemmel könnyebb azt mondani, hogy az embernek hallgatnia kellene önmagára, a saját vágyaira és határaira. Abban a korban azonban egészen más társadalmi elvárások határozták meg az emberek, különösen a nők életét. Egy nő számára a házasság szinte magától értetődő elvárás volt, és főleg egy vidéki közösségben nagyon nehéz volt szembemenni azzal, amit a környezet helyesnek vagy elfogadhatónak tartott.
Talán ezért nem is tudnék egyetlen pillanatot kijelölni, amikor még biztosan megváltozhatott volna a történetük. Inkább azt érzem, hogy voltak olyan pontok, amikor még lehetőségük lett volna valóban meghallani egymást. De hogy mi történik ezekkel a lehetőségekkel, azt már érdemesebb az előadásban végigkövetni.

- Rappert-Vencz Gáborral hogyan tudtatok együtt dolgozni azon, hogy ne egyszerűen egy „áldozat és elkövető” viszony jelenjen meg közöttetek, hanem két esendő ember tragikus kapcsolata?
- Nehéz és aprólékos munkán vagyunk túl, hiszen folyamatosan finomítanunk kellett a kettőnk közötti viszonyt Szabók K. István segítségével. Fontos volt számunkra, hogy ez a kapcsolat ne billenjen el egyértelműen egyik vagy másik irányba, és ne lehessen egyszerűen áldozatra és elkövetőre osztani a szerepeket. Inkább azt próbáltuk megmutatni, hogyan működik közöttük ez a folyamatos „libikóka”: hol egyikük, hol másikuk kerül nehezebb vagy kiszolgáltatottabb helyzetbe. Arra törekedtünk, hogy mindkettőjük esendősége és saját igazsága jelen legyen, mert ettől válik igazán emberivé és tragikussá a kapcsolatuk.
- Szabó K. István rendező egy erősen szimbolikus teret teremtett az előadás számára. Mit jelentett számodra ez a tér, és hogyan hatott a játékodra?
- A térben nincsenek fölösleges tárgyak vagy bútorok, minden nagyon letisztult és tudatos. Erős, szimbolikus jelek vesznek körül bennünket, amelyek számomra sokat segítettek abban, hogy a figyelem elsősorban a szereplők belső, érzelmi világára irányuljon. Színészként ez a fajta tér nagy szabadságot ad, ugyanakkor erős koncentrációt is kíván, hiszen nincs semmi, ami elvonná a figyelmet az emberi kapcsolatokról és a bennünk zajló folyamatokról.
- Németh László regénye nagyon erősen épít a főhős belső gondolataira. Milyen kihívást jelentett egy ilyen belső, lélektani történetet a színpad nyelvére átültetni?
- A legnagyobb kihívást talán az jelentette, hogy ami a regényben gondolatként nagyon pontosan meg van fogalmazva, azt a színpadon nem lehet mindig szavakkal elmondani. Nelli belső világa rendkívül gazdag, az olvasó folyamatosan érti, mi zajlik benne, egy előadásban viszont sokszor egy gesztusnak, egy tekintetnek, egy csendnek vagy éppen egy reakciónak kell ugyanezt közvetítenie.

- Változtatott-e valamit benned Nelli megformálása? Másképp gondolkodsz bizonyos emberi kapcsolatokról, házasságról, kiszolgáltatottságról vagy a személyes határok fontosságáról, mióta ezt a szerepet játszod?
- Megerősített abban, hogy mennyire fontos beszélnünk azokról a problémákról, amelyeket ez a történet felvet. Nagyon izgalmasnak és fontosnak tartom ezeket a témákat, mert bár ma már sokkal nyíltabban beszélünk párkapcsolati nehézségekről, házasságról, kiszolgáltatottságról vagy a személyes határainkról, bizonyos kérdésekre még mindig hajlamosak vagyunk tabuként tekinteni.
Ma már természetesen több segítség áll rendelkezésünkre, legyen szó terápiáról vagy más támogató közegről, mégis azt érzem, hogy még mindig kevés az a tér, ahol őszintén lehet beszélni ezekről, és ahol valóban fel is lehet dolgozni őket. És számomra nagyon fontos, hogy mindezt ne kizárólag a női oldal felől közelítsük meg. A férfiak érzéseiről, kiszolgáltatottságáról, elakadásairól és felelősségéről ugyanúgy érdemes beszélni.
Talán ebben erősített meg leginkább Nelli története: hogy egy kapcsolatban ritkán léteznek egyszerű válaszok, és ahhoz, hogy valóban megértsük, mi történik két ember között, mindkét fél történetére kíváncsinak kell lennünk.
- Mit szeretnél, hogy a néző magával vigyen az előadás után Nelli történetéből? Van-e olyan kérdés vagy érzés, amelyet különösen fontosnak tartanál, ha felmerülne benne az előadás hatására?
- Nem szeretném megmondani a nézőknek, hogy mit vigyenek magukkal az előadásból, hiszen éppen az az izgalmas a színházban, hogy mindenkire másképp hat. Sokkal inkább azt szeretném, ha Nelli története gondolatokat és kérdéseket indítana el bennük, amelyekről aztán beszélgetni, akár vitatkozni is lehet.
Ha az előadás után valakiben megszületik az igény arra, hogy tovább beszéljen a látottakról, megossza a saját gondolatait vagy kérdéseit, annak nagyon örülök. Én is szívesen kapcsolódom ezekhez a beszélgetésekhez, mert számomra az előadás valahol akkor folytatódik tovább, amikor párbeszédet tud teremteni az emberek között.
Forrás: Szamos.ro / Elek György