Tévedések vígjátéka

Bocsárdi László készteres UNITER- és Jászai-díjas rendező munkájaként volt látható 2017. február 5-én, este 7-től a Szatmárnémeti Északi Színház nagyszínpadán William Shakespeare Tévedések vígjátéka című műve. A rendező munkáival korábban csupán az általa vezetett sepsiszentgyörgyi társulat előadásában találkozhattak a szatmári nézők (legutóbb a VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon), a Harag György Társulattal azonban először dolgozik együtt.

Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat művészeti igazgatója az idei színiévad harmadik, felnőtteknek szánt bemutatója kapcsán elmondta, nagyon örül, hogy Bocsárdi László elfogadta a meghívását, és a szatmári közönség is megismerheti azt a sajátos, kortárs és a német színházzal rokonítható színpadi nyelvet, amelyben ez a rendkívüli jelentőségű színházi mester alkot. „Az idei évad talán legfontosabb előadása ez a Shakespeare-bemutató, amely számunkra túlzás nélkül színháztörténeti jelentőségű pillanat is, hiszen a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad valahogy úgy suhant el felettünk, hogy nem találkozhattunk, nem dolgozhattunk együtt a kortárs romániai és egyben a kortárs magyar színjátszás e kiemelkedő jelentőségű rendezőjével. Fontos pillanat ez számunkra, de nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, reményeim szerint: annak a folyamatnak, amelyről az évadkezdő sajtótájékoztatón beszéltem önöknek, hangsúlyozva, hogy a mi gyönyörű színházunk megújulása és modernizációja bennünket is szakmai megújulásra, minőségi előrelépésre kötelez" - fogalmazott a bemutatót beharangozó sajtóbeszélgetésen a társulatvezető, aki szerint a társulat művészei és dolgozói olyan próbafolyamat végéhez közelednek, amely mindenki számára hasznos és kemény munka volt, és amelyből sokat tanulhattak is mindannyian.

Az előadás rendezője a sajtó számára kifejtette, hogy egy új társulattal megismerkedni, akikkel még korábban sohasem dolgozott, mindig kockázatos és izgalmas szakmai kaland, amelynek fontos tétje van, és ezáltal új energiát is adhat az alkotásnak. Fontos „tét" az is, hogy egy valamelyest rögzült ízlésű közönség mennyire nyitott az új formákra és új impulzusokra, vagy mennyire táplálkozik előítéletekből és elvárásokból a színházzal kapcsolatban. Ebből a szempontból - mint mondta - izgalommal és kíváncsisággal várja a szatmári közönséggel való találkozást. Mint kifejtette, ő olyan színházat igyekszik csinálni, amelyet eredeti közegéből kiemelve, néhány száz kilométerrel nyugatabbra is érvényesnek tekintenének. „A cél, hogy Berlinben is érvényesnek mondható előadást hozzunk létre, és ha az ilyen magasra helyezett mércével kijelölt céloknak akár csak a felét is elértük, már nyertünk" - véli a rendező.

Az előadás szövegkönyve kapcsán a rendező elmondta, hogy „a Benedek Zsolt által teljes egészében újrafordított Shakespeare-szöveg nagyon jó alap volt, hiszen rengeteg lehetőséget kínál, teret ad a kortárs színházi olvasatnak is. A kissé romantikusnak ható közép-keleteurópai Shakespeare-olvasatok és az ezekből fogant fordítások kapcsán az angolok gyakran épp arra világítanak rá, hogy időnként kiölik Shakespeare-nek a költészet dimenzióján túl mindig erősen jelen levő nyers, néha már-már durvának tűnő rétegét, azt a vadságot és erőt, ami a líraisággal egyszerre jellemzi, és amely olyan tág teret biztosít a kortárs ízlésű megfogalmazásoknak" - részletezte Bocsárdi. A rendező szerint az előadás látványvilága hangsúlyosan a jelent idézi fel (de nem ábrázolja), azt emeli ki, hogy Shakespeare mennyire kortársunk és milyen mélyen érvényes napjainkban is, teszi ezt egy rossz értelemben vett „múzeumszínházi" tradíció felkínálása helyett.

Benedek Zsolt fordító-dramaturg elmondása szerint az előadás szövege nemhogy átirat-jellegű volna, de épp ellenkezőleg: nagyon közel van az eredeti dráma struktúrájához, és a magyar változat igyekszik megőrizni a szerző által szándékolt többpólusosságot, több jelentésréteget. Mint mondta, a rendezővel egyetértésben meggyőződésük volt, hogy ez a darab sokkal többrétű, mint elsőre tűnik, és ezt a többrétűséget sokszor mintha a fordítás is elnyomná valamelyest. Az eredeti szöveg szerinte ezt a vélekedésüket támasztotta alá, ennek jegyében pedig leginkább a szöveg többrétűségének átültetése, érzékeltetése és a mai nyelvhasználathoz való közelítése volt a legfontosabb feladat a számára.

Kiss Zsuzsanna jelmeztervező az előadás látványvilágával kapcsolatban kifejtette: „A jelmezek a mai kor divatja szerint készültek, különböző más korok, kultúrák és stílusok elemeit is magába építve". Szó sincs korjelmezről, vagy historizáló pozícióról, hanem egy döntően kortárs szemlélet és ízlésvilág megjelenítése volt a cél. Meglepő és színes ez a jelmezvilág, amelyet reményei szerint a néző szeretettel és kíváncsisággal közeledve úgy csomagol majd ki a maga számára, mint egy ajándéknak szánt meglepetést. Ő maga mindenképpen így gondol rá.